Közös cél: ROI!

A megtérülés várható mérőszámait már a kampány tervezésének időszakában felbecsüljük, így a hirdetésre fordított összeget és energiát az első pillanattól kezdve optimalizáljuk. A céljaink Veled, mint ügyféllel közösek, a kedvező ROI (Return on Investment) elérése. Az arányos megtérülés várható mérőszámait mi már a kampány tervezésének időszakában előzetesen felbecsüljük, így a hirdetésekre fordított összegeket és energiákat az első pillanattól kezdve optimalizáljuk. De vegyünk egy egészen egyszerű példát, hogy miért is fontos szám a ROI? Tegyük fel, hogy a termék, amelynek előállítására 30 000 forintot kell költeni, az eladási ára pedig 50 000 forint. A kampány során az ügyfél elad 10 darabot, ami 500 000 forint bevételt jelent, az MRCom kampányára 50 000-et kellett elkölteni. Vagyis 50 000 forint elköltéséből lett 500 000 forint bevétel, ami azonban még nem nyereség, hiszen a gyártási költségek is jelen vannak a képletben. A vége úgy néz ki, vagyis a ROI-t úgy kapjuk meg ha a (500 000 Ft – (300 000 Ft + 50 000 Ft)) / (300 000 Ft + 50 000 Ft), azaz 42%. Ha ez a szám optimális, a közös munka sikeres volt, az ügyfél elégedett, az ügynökség pedig annak tudatával fejezte be a kampányt, hogy hozta a várakozásokat.